
A Sizzix az egyik olyan gyártó, aki nem engedi bemutatni az újdonságokat, egyedül Tim Holtz blogján tudjátok megnézni, ahogy napról-napra saját kollekcióját bemutatja:
- első rész
- második rész
- harmadik rész
Január 29-én megmutatjuk a teljes új Sizzix kollekciót, addig is kitartás
Csaba Szóljon hozzá valaki!

Január végén újra összegyűlik a scrapbook gyártók színe-java, hogy bemutassa az első félévben megjelenő termékeit. Szokás szerint az idei téli show is a kaliforniai Anaheim városában lesz. Vannak, akik csak Anaheim-ben mutatják meg újdonságaikat, de sok gyártó már hamarabb elkezdi bemutatni a termékeit, így – ahogy időnk engedi – mi is próbáljuk összefoglalni az újdonságokat.
Csaba Szóljon hozzá valaki!
Először is: mindenkinek kívánunk boldog, sikerekben és alkotásokban gazdag új évet!
Új év – új tervek. Nekünk is van több is, és reméljük, hogy mindet meg is tudjuk valósítani.
Az egyik ezek közül, hogy nálunk kapható gyönyörű anyagok felhasználásával tanfolyamokat szervezünk az évben.
Az első ilyen tanfolyam a Valentin nappal kapcsolatos: egy gyönyörű romantikus, esküvős papírkészlettel és egyéb kiegészítőkkel a BoBunny-tól és a Scrap-kreatúrától.
Mivel minialbum témában van nálunk tehetségesebb, Sapimanót (sapimano.blogspot.com) kérdeztük meg, nem lenne-e kedve elkészíteni egy mintaalbumot és a tanfolyamot is megtartani. És ő igent mondott, sőt már el is készítette az albumot!

Tényleg nagyon-nagyon szép lett, és Sapimanó olyan egyszerű, de mégis látványos oldalakat készített, hogy akár kezdő scrapbook-osok is bátran nekiállhatnak!
A minialbumot szakértő segítséggel is elkészítheted, ha eljössz január 21-én a Scrap-kreatúra klubba (XIV. kerület, Tábornok u. 2.), de a készlet megvásárlása esetén PDF formátumban is megkapod a tanfolyami anyagot, így ha a távolság vagy az idő nem teszi lehetővé, hogy elgyere, akár otthon is el tudod készíteni.
Készletről bővebben a webáruházunkban kaphatsz információt.
Íme egy kis ízelítő:
    
Eszter Szóljon hozzá valaki!
Szombaton egész napos termékbemutatót tartottunk a Kreatív Hobby Üllői úti üzletében. A legújabb Sizzix és Tonic termékek (igen, az új bordűrlyukasztót is) mellett a Zutter Bind-it-All spirálozót és a Silhouette vágógépet is ki lehetett próbálni.
A Sizzix termékek közül a karácsonyi Bigz vágósablonok ajándék domborítómappával volt a menő. Mindenki ‘madarat akart fogni’. A Framelits és bélyegző készleteket is nagy érdeklődés övezte, hiszen igazán egyszerű velük pecsételt mintákat szépen körbevágni. A Tonic fogasléces minta- és bordűrlyukasztók mindenkinek bejöttek, hiszen akár 500 grammos papírt is lehet velük vágni. A Bind-it-All spirálozó is sikert aratott, hiszen nagyon egyszerű vele albumot, naptárt, noteszt és más érdekes alkotást készíteni. Bár az új Silhouette Cameo csak két hét múlva érkezik meg, az előző változat is lenyűgözte a résztvevőket széleskörű használhatóságával (scrapbook, képeslapkészítés, ruházat díszítése, strasszkő minták és textilfestő sablonok, otthon dekoráció, feliratkészítés, rajzolás).
Nagy volt az érdeklődés, alig sikerült egy-két szendvicset megenni. Nem maradtál le semmi jóról, mert várhatóan lesz még hasonló eseményünk
Képeket is teszünk ide, amint megkapjuk, ugyanis fényképezésre nem volt időnk.
Csaba Szóljon hozzá valaki!
Megérkeztek hozzánk a Tonic Studios bordűrlyukasztók első mintapéldányai, amelyeket egyből ki is próbáltunk. Kiváncsiak voltunk, hogy mivel tudnak többet, mint nagy kedvenceink (és szerintem ezzel többen is így vannak) a Martha Stewart bordűrlyukasztók.
Lássunk elsőként a képeket:

Az első furcsaság, hogy ebben a bordűrlyukasztóban fogasléc és fogaskerék is van. Lehet, hogy furcsán néznek ki, de mégis ezek adják az erejét a lyukasztónak, ugyanis 500 grammos (igen, jól látod!) papírt is vághatsz vele. Ezzel bizony minden mintalyukasztót lepipál.
A második szembetűnő újítás a ‘hagyományos’ bordűrlyukasztókhoz képest, hogy a vágási ‘hulladékot’ nem szórja szanaszét, hanem a Tonic mintalyukasztóknál már megszokott módon egy kis fedéllel zárható rekeszben gyűjtni a lyukasztó alján.
Az egyetlen, ami szokatlan, hogy a kivágat szélessége csak kb. 2,5 cm, így kétszer annyiszor kell vele vágni, mint más bordűrlyukasztóval. Ezért cserébe viszont mind a vékony (80 gramm), mind a vastag (300-500 gramm) papírokat szépen vágja.
Egyenlőre 10 dizájn jelenik meg, hamarosan megérkeznek hozzánk. És a végére a jó hír, olcsóbbak lesznek mint a Martha Stewart és EK Success bordűrlyukasztók.
Csaba Szóljon hozzá valaki!
Mivel már nyakunkon a karácsony, és egyébként is itt az ideje a nyári esküvőket emlékalbumban is megörökíteni, három új kollekciót mutatott be a BoBunny. Kétség kívül kezdenek megújulni, és a már unalmas színek helyett valami igazán jót akartak mutatni magukról.
Nekem a Snowfall a kedvencem, de szerintem az Enchanted is nagyon jó. A Smoochable azért már habos-kakaós pizsamapartira készült, de hát ki tudja. Természetesen ezek a kollekciók és a nyáron bemutatott kollekciók is rendelhetőek lesznek a novemberi előrendelés során.

 



Csaba Szóljon hozzá valaki!
|
|