'Alkotások' kategória archívum

Boríték helyett

2017. augusztus 1. kedd

Még mindig ballagás, de most a közös ajándékoknak, az utalványoknak készített lapokat mutatom meg. Viszonylag egyszerű, ám de gyorsan kész lett – volna, ha nem most varrtam volna először aranyszállal 😀 Készítettem egy három osztatú akvarell papíros alapot, a középső oldalát pecsételtem és hődomborítottam arannyal. Megterveztem, hogy mely oldalakat akarom díszíteni, és hova kerüljön az… Tartalom Megtekintése

Hímzőrámában

2017. július 30. vasárnap

Pár hónapja kitaláltam, hogy hímzőrámába készítek valamit, ami kikerülhet a falra. És mivel ráma, a keretezéssel sem kell bíbelődni. Amikor ezt kigondoltam, még korántsem volt meg, hogy mi lesz rajta, csak annyi, hogy a családosságunkról szóljon. Gondolkodtam fotósban is, de mivel a gyerekek nőnek és mi is változunk, azt egy idő után biztos cserélném. Olyat… Tartalom Megtekintése

Első ballagásunk

2017. július 26. szerda

Nagy nap volt a mai! Elballagtunk a bölcsiből. Nem véletlen a többesszám első személy, bár a gyerekek születése előtt mindig furcsán hallgattam ezt a királyi többest. Most komolyan?!? T I hova ballagtatok?!? Maximum a gyereketek! Pedig nem így van… Mi is elballagtunk. Majd’ két évig jártunk bölcsibe. Én is. Tudok rengeteg sztorit Áronkáról (a neveket… Tartalom Megtekintése

Szeretnivaló kaktusz

2017. július 23. vasárnap

Andi szülinapját ünnepeltük a múlt héten, Móni már mutatta is, ő mit készített neki. Tőlem Andi egy albumot kapott kevés képpel (három), és sok-sok szeretettel. Ahogy készült, a választott papírtól kicsit megrémültem (először jó ötletnek tűnt…), annak színessége és mozgalmassága kapcsán. De aztán elkezdtem azonosulni vele és már az ideológia is megvolt, hogyan illik az egész… Tartalom Megtekintése

Fotócserés játék – Szedres

2017. július 21. péntek

A scraptábor egyik  legjobb része a fotócserés játék. Az esemény előtt  kisorsolják a képeket, amiből mindenkinek egy oldalt kell készíteni. Már ez a pár hét is iszonyatosan izgalmas. Megkapod a fotót vagy fotókat. Nézegeted, ízlelgeted, agyalsz rajta. Aztán előhívatod  természetesen több méretben, és színesben no meg fekete-fehérben is-biztos ami tuti. 😀   Még többet agyalsz… Tartalom Megtekintése

Together – gyors, instant oldal

2017. július 19. szerda

A múltkor Merika készített egy instant oldalt, olyat, amin nem nagyon kell gondolkodni. Ez a mostani – ha lehet ezt mondani, – még instantabb. A kávé mellett benne van a cukor és a tejpor is… Az úgy volt, hogy valahogy lemaradtam a Pink Paislee Fancy Free kollekcióról. Mire észbe kaptam a webáruházban már csak ez… Tartalom Megtekintése

Szülinapi zászlócskák – hepi börszdéj, Andi!

Még enyhén a tegnapi szülinapi buli hatása alatt vagyok. Túllelkes poszt következik 😀 Olyan ritkán tudunk meglépni az otthoni mókuskerékből, pedig ha valamire, erre igazán szükség van! Feltölt, lelazít, és ha lehet, még sokkal jobban szeretem az én folyton nyüzsgő, nem kicsit hangos, teljes embert kívánó kis családomat! Ráadásul negyvenen túl kellett rájönnöm, hogy a… Tartalom Megtekintése

Majdnem tábori minialbumka

2017. július 17. hétfő

Magyarázom a … címet. Azért majdnem tábori, mert ha el tudtam volna menni a csapattal, ezt az albumkát vittem volna a workshopra. Így most kerül erre sor. (Ugyanabból a készletből készítettem, mint a csajok a táborit.) Ezt a minialbumkát egy 12″x12″-es scrapbook papírből készítettem, az ötletet a Pinterestről vettem.  Ott franciául volt és megküzdöttem, mire… Tartalom Megtekintése