Dekorgumi vágása Silhouette vágógéppel

március 16, 2019 7:49 du. | Közzétette | Hozzászólás

Silhouette kisokos: dekorgumi vágása

 

Dekorgumit vágtam már régebben, be is számoltam róla. Azóta többször felmerült újra ez a kérdés a Silhouette-csoportunkban, mert többeknek problémát okozott. Nem vágta szépen, csak szaggatta.

Nem is értettem, hogy lehet ez, míg egyszer egy A3-as ívből próbáltam vágni. Nekem is csak tépte, nyúzta az anyagot. Először a beállításokon változtattam, de semmi. Teljesen le voltam törve. elment tőle a kedvem. Aztán elfogyott az otthoni dekorgumikészletem (amit másra használtam el, nem a géphez), így elmentem a megszokott helyemre. Meglepődve tapasztaltam, hogy kézzel foghatóan vastagabbak, keményebbek voltak a lapok. A boltban furán néztek rám, mikor szóvá tettem. Nekem viszont szöget ütött a fejemben. Otthon nekiálltam újra vágni és sikerült!

Ezért úgy döntöttem, beszerzőkörútra indulok és tesztelek. Ennek az eredményét osztom meg. A teszteléshez a Rayherben, a Pantonban és a helyi papírboltban vettem dekorgumit. Igazából ez nem jelent sokat, mert nem tudni, épp honnan, milyen gyártótól szerzik be az anyagot. Ez lehet változó, sőt, a gyártó sem biztos, hogy mindig ugyanazt a minőséget állítja elő.

Én MOST azt tapasztaltam, hogy a Rayherben és itt nálunk a puhább fajta volt elérhető, a Pantonban pedig a keményebb. Ezt akkor tudod így megállapítani a legkönyebben, ha egyszerre van a kezedben a kettő. Akkor jól érzékelhető a különbség. A három fehér, A4-es ívet három helyről szereztem be, még a színük sem volt egyforma.

Dekorgumi vágásbeállítása

A Silhouette Studio program dekorgumi (angolul: draft foam, magyarra fordítva: kézműve hab) alapbeállítása nagyon jól megközelítéssel működik. A Nekem csak a sebességen és az erőn kellett állítanom. A sebességet levettem 1-re. Az erőt pedig attól függően változtattam, hogy átvágta-e az anyagot vagy nem. Ha nem vágta át, nagyobb erőt állítottam be. A keményebb dekorgumit végül 14-es erővel vágtam.

A vágáshoz mindenképp mélyvágókés kell! És dupla vágás (elhaladások: 2).

A beállítások, amivel vágtam: mélyvágókés – 20, sebesség: 1-3, erő: 4-14, elhaladások: 2 (ez a dupla vágás), túlvágás: 0,2 mm. Nekem ez bevált, de Te mindenképp tesztelj előtte, mert a kés, alátét stb. állapotától ezek változhatnak!

Kis és aprólékos mintát nem javaslok vágni. Én most betűket vágtam, írottat és nyomtatottat is. A nyomtatottak 3 cm magasak voltak és átlag 2 cm szélesek. Mivel ez egy nagyon puha anyag, a kés irányváltákor benyomja azt. Betűknél a pici részek. pl. O, R betű közepe deformálódótt nekem, de ez nem okozott gondot, mert ezeket úgyis kiszedem. És mivel rugalmas az anyag a benyomódások egy idő után visszaugranak.

A múltkor kisebb számokat vágtam. A körök 3 cm átmérőjűek voltak, ebben a számok 1,5 cm magasak. Ezek igen vékonyak voltak, mégis minden gond nélkül szépek lettek. Sőt, 5 mm-es kört is vágtam akkor (a magyal közepe).Közeli fotók is vannak az akkori bejegyzésemben.

A fotókon mutatom, milyen kiszedés előtt, még az alátéten a minta és utána. Nem szabad első ránézésre ítélni, ki kell szedni! (Elnézést a vakus fotókért, de már este teszteltem. A lényeg így is látható.)

Fotók a dekorgumi tesztvágásáról

Először az egyik puhábbal kezdtem. Már kiszedés előtt látszik, hogy mennyire tépte az anyagot, illetve hol elvágta. hol nem. Kiszedni sem tudtam. Borzadály.

puha dekorgumi vágása Silhouette Cameo géppel puha dekorgumi vágása Silhouette Cameo géppel puha dekorgumi vágása Silhouette Cameo géppel. Nem lehet kiszedni a feliratoto. puha dekorgumi vágása Silhouette Cameo géppel, közelről

Utána a keményebbnek álltam neki. A vágás beállításakor az látszott, hogy a belső részek megnyomódtak, (de ezekre nem volt szükségem) és a vonalakat szépen, tisztán vágta. Könnyen ki tudtam szedni.
keményebb A4 dekorgumi vágása Silhouette Cameo-vall. Kiszedés előtt.keményebb A4 dekorgumi vágása Silhouette Cameo-vall. Kiszedés előtt, közelről.keményebb A4 dekorgumi vágása Silhouette Cameo-vallkeményebb A4 dekorgumi vágása Silhouette Cameo-vall. A felirat szép.keményebb A4 dekorgumi vágása Silhouette Cameo-vall, közelről

Majd a másik puhábbat teszteltem. Az eredmény nagyon hasonló az elsőhöz, talán egy hajszálnyival jobb. De még mindig használhatatlan.

puha dekorgumi vágása Silhouette Cameo-vall. Az anyagot nem mindenhol vágta át a kés. puha dekorgumi vágása Silhouette Cameo-vall. A felirat csak részben lett kivágva. puha dekorgumi vágása Silhouette Cameo-vall. A vágás recés .

Csillámos és öntapadós dekurgumi vágása

Teljesen véletlenül találtam otthon egy A4-es ív csillámos ÉS öntapadós dekorgumit. (Fogalmam sincs, ezt a lapot hol vettem, de arra sem emlékszem, minek. Valószínű kiváncsiságból.) A csillámos fajta vágására is sokan kiváncsian vagytok. Vagy nem meritek vágni vagy nem sikerül. Ez most dupla nehezítés, mert egyszerre két változás is van az előzőekhez képest. (1. csillám és 2. ragasztó) Ezért nehéz vagy lehetetlen megmondanom, hogy a kapott eredmény melyiknek köszönhető.

Hogy ne legyen minden csillámos, 2-3 szor végigfújtam a felületét színtelen, matt lakkspray-vel. Ezzel odaragasztva a csillámokat. Szerencsére ez bevált, az ujjammal nem tudtam ledörzsölni a csillámot. Ellenben vágás után, kiszedéskor jött le néhány, de elviselhető volt.

Először a sima dekorgumis beállításommal (mélyvágókés: 20, sebesség: 12, erő: 14, elhaladások: 2, túlvágás: 0,2 mm) teszteltem. Magát a gumit ez szépen átvágta, de az öntapadós rész egyben maradt.Ebből gondolom, hogy a sima (nem öntapadós) csillámos dekorgumihoz jó lehet. Max. az erőt kell kicsit növelni.

Majd felemeltem az erőt 25-re, minden más változatlan maradt. A hordozót nem mindenhol vágta át. nem tudtam így kszedni a feliratot, csak leszedve róla. Nem tudom, miért (talán az öntapadó miatt), de a vékony részeket alig tudtam kiszedni és nyúltak, mint a rétes és el is szakadtak. (Sajnos a fotókon és szabad szemmel is alig látszik az eredmény, amíg nem szedtem ki az ívből a feliratot.)

csillámos és öntapadós dekorgumi vágása Silhoeutte vágógéppel tesztmintacsillámos és öntapadós dekorgumi vágása Silhoeutte vágógéppelcsillámos és öntapadós dekorgumi vágása Silhoeutte vágógéppelcsillámos és öntapadós dekorgumi vágása Silhoeutte vágógéppel hátoldalacsillámos és öntapadós dekorgumi vágása Silhoeutte vágógéppelcsillámos és öntapadós dekorgumi vágása Silhoeutte vágógéppel

Gondoltam, tovább növelem az erőt és a hordozó átvágásával minden jó lesz. De sajnos nem lett. Max. erőn (33) sem vágta át  mindenhol a réteget, a gumit pedig csúnyábban összenyomta. A vékony részek nem szakadtak el, de továbbra is nyúltak. Szóval nem lett szép. A felirat sok helyen elvált a hordozótól és elcsúszott.

dav IMG_20190316_153144 dav

Szóval csillámos ÉS öntapadós dekorgumi vágását nem javaslom a géppel. Legalábbis nekem nagyon nem sikerült. (Kiváncsi vagyok, sikerült-e már valakinek.) Még az jutott eszembe, hogy tripla vágással és a sima dekorgumis beállítással megpróbálom, hátha.

Sajnos csak öntapadós vagy csak csillámos dekorgumit nem vettem/találtam itthon. De ezek után mindenképp azt is ki fogom próbálni. A sima csillámos sikeres vágására jó esélyt látok. Az öntapadós nehéz ügy, mert sok függ a kétoldalas ragasztótól, amin rajta van. Mikor papírra ragasztottam és úgy próbáltam vágni, akkor nekem ott is a ragasztó okozta a gondot.

Végeredmény

Végső következtetésként azt mondom, hogy nem a gép hibája, ha valakinek nem sikerül dekorgumit vágni. Ha a beállítások változtatásával sem jutsz előrébb, akkor gondolj az anyagminőségre! Főleg, ha közel ugyanolyan vágásbeállítással teljesen különböző eredményt kapsz. Azt javaslom, hogy vásárláskor legyen nálad legalább egy lap, amit össze tudsz hasonlítani azzal, amit meg szeretnél venni. Az mindegy, hogy ez most a puhább vagy a keményebb. Tudni fogod, hogy olyat vagy másmilyet kell vegyél.

A Silhouette gépek a kategóriájukban szerintem igen jók. De nem szabad elfelejteni, hogy minden technológiának megvannak a sajátosságai, feltételei, határai, előnyei, hátrányai. A kiváncsiságom nem hagyott nyugodni és a fenti dekorgumikat kivágtam Sizzix manuális vágógéppel is. Sokkal részletesebb és kisebb mintát. Aki ismeri, az tudja, hogy a Sizzix egy teljesen más technológia. És ezzel a technológiával tökéletesen sikerült kivágnom a picike köröket is. Még a csillámos, öntapadós dekorgumiból és a puhábból is.

dav

Ha tapasztalatra, támogatásra van szükséged, csatlakozz Silhouette-es Facebook-csoportunkhoz, ahol segítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.