kihiv-2018

Kedvenceink 2018-ban

január 1, 2019 11:34 du. | Közzétette | Hozzászólás

Az idei Kedvenc Alkotó versenyünk igazán különlegesen alakult. Erre még mi sem gondoltunk! Vigyázat, hosszú lesz sok-sok képpel!

Közel 30 alkotótól 80 alkotást kaptunk az év folyamán. Voltak, akik egyszer-kétszer játszottak, de páran rendületlenül kitartottak. Köszönjük mindenkinek, hogy velünk játszott! Külön köszönet a kezdőknek, akik csak nemrég kezdtek el scrapbookozni. Igazán nagy bátorság kellett megmutatni alkotásaikat. Nekik, akik még keresik a stílusukat, akiknek esetleg még nincs scrapszobájuk tele eszközökkel, papírokkal. Az eszközök hiányát ötletességük, bátorságuk helyettesítette. Reméljük, ezzel a tettükkel ösztönzik a friss scrappereket játszani.

Most néhány sor a zsűrizésről, pontozásról

A csapatból mindannyian felállítunk egy egyéni sorrendet. A sorrendben az első kap 10 pontot, a második 9-et és így tovább. Ezeket az egyéni pontokat összeadjuk és a legtöbb pontot elérő nevező lesz abban a hónapban a Kedvenc Alkotó. Az első három helyezett nevét és pontját pedig kiíjuk a Facebook-oldalunkra.
Minden hónapban nehezen rangsoroltuk az alkotásokat. Hiszen a kreatív csapat tagjai más-más szempontok szerint adták a pontokat. Kinek az ötletesség volt fontosabb, kinek az összhang, míg másnak a kivitelezés, a harmónia, a befektetett munka, illetve a kihívás szabályainak szigorú betartása. Ritka volt, mikor egyöntetűen pontoztunk.

Minden hónapban volt olyan alkotás, ami ugyan nem nyert, de volt benne valami különleges és egyedi, aminek örültünk, amire rácsodálkoztunk, ami minket is inspirált, motivált. Mivel év közben ezt nem osztottuk meg (hiba volt!), ezért most megtesszük.

Elsőként kiemelnénk a kitartóakat

Akik egész évben részt vettek a kihívásokon, alkottak rendületlenül. Ha nyertek, megtiszteltek minket vendéglakotásukkal. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! Tudjuk, mennyire nem könnyű! Most ők következnek.

Dömötör Petra minden hónapban alkotott. Vagy a kihívásra nevezett vagy vendégalkotást hozott. Oldalai harmonikusak, kiegyensúlyozottak, teljesen átjön a személyisége. Most álljanak itt a gondolatai a kihívásról, igazán érdemes elolvasni. Kiemelném, hogy motivációnak a fejlődést (is) említi. Hogy mennyit alakult az év folyamán, megtalálta egyéni stílusát.

“Én nagyon szeretem a kihívásaitokat. Imádom az egész napos izgalmat 26-án, amíg nem látom a többiek oldalait. Tetszik, hogy csak pici kukucskát mutattok a beérkezett művekből. Engem az motivál, hogy fejlődjek, és elismerést kapjak a munkáim után. Nekem személy szerint jobban tetszenek azok a feladványok, ahol több a megkötés. Nagyobb segítséget adnak az elinduláshoz, és talán a benyújtott pályaművek között sem lesznek akkora különbségek, talán jobban össze is lehet őket hasonlítani, és talán többet is lehet tanulni abból, hogy ezt a feladatot ki hogy oldotta meg, ki mennyi pluszt, csavart vitt bele, milyen színeket, technikákat stb. használt.”

Petra alkotásai a ScrapBolt kihívásokra

Dömötör Petra alkkotásai

Hulman Edit már rutinosnak számít a scrapbook világában. Régóta szkreppel, kiforrott, egyedi stílusa van. Mindig találni valami ötletet nála, a kevesebb több vonalat nagyon jól képviseli. Megtisztelő, hogy kitartóan játszott és ennyi “hulmanedit” alkotást küldött nekünk.

Edit alkotásai a ScrapBolt kihívásokra

Hulman Edit alkotásai

Luczáné Kenyeres Mónika szintén a kitartóak közé tartozik. Ő is rendületlenül játszott a kihívásokon, többször végzett a második helyen. Izgalmas látni, hogyan élte meg a játékot, hogyan érezte magát közben.

“Kihívás volt a javából. De örülök, hogy sikerült. És nem csak nálatok. Sokat alakultam, látom az év eleji munkáimon. És ez sokat jelent nekem… Ez nemcsak kikapcsolódás, egyben feltöltődés is. És már a nagylánylányomat is sikerült megfertőznöm közben. Nyolcadikos, de már útinaplót gyártott a nyáron.”

Mónika alkotásai a ScrapBolt kihívásokra

Luszáné Kenyeres Mónika alkotásai

Pásztor Judit tavaly volt az Év Kedvenc Alkotója. Ennek ellenére vagy épp ezért ő is sokszor küldött alkotást. Szám szerint nyolcszor. Régi motorosnak számít ő is. Igen változatosak voltak idén (is) az alkotásai, különféle méretekben és típusokban és technikákkal alkotott. Volt itt scrapbook-oldal, minialbum, lakásdekoráció, Project Life oldal is.

Judit alkotásai a ScrapBolt kihívásokra

Pásztor Judit alkotásai

Hornyák Hajnit se felejtsük ki. Ő is többször nevezett a játékraés többször dobogós helyen is végzett, mígnem elcsábítottuk kreatív csapattagnak. Azóta a blogon találkozhattok vele rendszeresen. Hajni, örülünk, hogy velünk vagy!

Hajni alkotásai a ScrapBolt kihívásokra

Hornyák Hajni alkotásai

Ami év közben kimaradt

Itt szeretnénk megemlíteni azokat az alkotásokat és alkotójukat, amelyek év közben valami miért megragadtak minket. Most itt összegyűjtöttük ezeket. 2019-ben szeretnénk ez havonta megtenni, ezzel is motiválni. Nézzük is hónapról hónapra!

Bán-Horváth Ildikó januári év szava oldalán jó sok kommentetosztott meg velünk. Ez az emlékmegőrzés lényege: a történet a fotó mellett. Reméljük, úgy alakult az éve, ahogy eltervezte!

ScrapBolt Év szava kihívásra Ildikó scrapbook oldala

Bán-Horváth Ildikó alkotása

Siposné Barócsy Veronika csajos alkotással nevezett. Oldalán látszik a kiegyensúlyozottsága. A kommentjéből kiderül, jó úton van. További sok sikert kívánunk!

Vero oldala a ScrapBolt kihívására

Siposné Barócsy Veronika alkotása

Katarina Kuruczova mixed média alkotást küldött. Külön öröm volt, mert nagyon-nagyon ritkán érkezik ilyen típusú mű a kihívásra.

Katarina mixed media alkotásai a ScrapBolt kihívásokra

Katarina Kuruczova alkotása

Jóni Betty scrapbook-oldala igazán letisztult. A kontrasztos színek bátor alkalmazása erőteljessé, hangsúlyossá teszik.

Betty alkotása a ScrapBolt kihívásokra

Jóni Betty alkotása

Szántai Szilvi egy egész minialbumot küldött. Ritka, hogy kihívásra album készül.

Szilvi albuma a ScrapBolt kihívásokra

Szántai Szilvi alkotása

Rácz Ildikó a dobozalbumával második lett februárban. Egyszer játszott és rögtön dobogóra lépett.

Ildikó dobozalbuma a ScrapBolt kihívására

Rácz Ildikó alkotása

Hugyecz Enikő bátran választott témát a februári mood board színeihez. Minialbuma egyik oldalával nevezett.

Enikő oldala a ScrapBolt kihívására

Hugyecz Enikő alkotása

Suhai Hajni scrapbook-oldalának a minimalista stílusa a megragadó. Ebben rejlik nagyszerűsége.

Hajni scrapbook oldala a ScrapBolt kihívására

Suhai Hajni alkotása

Kovács Anita alkotásában az alkalmazott technika fogott meg minket. A hátteret szinte csak bélyegzéssel alakította ki. A fotón kívűl ez határozza meg az oldalt. Igen érdekes megvalósítás.

Anita bélyegzett oldala a ScrapBolt kihívására

Kovács Anita alkotása

Lontayné Bodnár Anna az oldal címét varrással emelte ki. Igaz, hogy a varrás kötelező elem volt, de így alkalmazva nagyon mutatós.

Anna oldala a ScrapBolt kihívására

Lontayné Bodnár Anna alkotása

Újvári Eszter utazós oldala. Hacsak nem ez a feladat, ritkán kapunk sokfotós oldalt. Az övén 12 fotó is van!

Eszter oldala a ScrapBolt kihívására

Újvári Eszter alkotása

Rónai Katalin is ritkán alkalmazott “technikát” mutatott nekünk a vázlatkihívásra. Mostanság nem annyira divatos a szépia fotó, de ő mégis bevállalta!

Katalin oldala a ScrapBolt kihívására

Rónai Katalin alkotása

Szabó Beáta A4-es oldalával rögtön harmadik lett. Ő is az elsőre a dobogóra képviselője, harmadik lett. Tetszett a színek harmóniája és a vidámság. Mintha hallanánk a kacagást is.

Bea oldala a ScrapBolt kihívására

Szabó Beáta alkotása

Haik Tünde oldala harmonikus. A fényképet afókuszban helyezte el, a színeket rutinosan a fotóról választotta. És a cukiságfaktort se felejtsük el.

Tünde oldala a ScrapBolt kihívására

Haik Tünde alkotása

Baranyi Mária egy különleges üdülést foglalt oldalba. A festés, kiegészítők alkalmazásával olyan hangulatot teremtett, hogy szinte a vízparton érezzük magunkat. Második helyezett lett szeptemberben.

Mária alkotása a ScrapBolt kihívására

Baranyi Mária alkotása

Vass Maya beküldött oldalaival mindig dobogós helyen végzett. A nagy fotó vonzza a tekintetet, amit az őszi levelek kerete csak erősít. Szuper lett!

Maya alkotása a ScrapBolt kihívására

Vass Maya alkotása

Hemrik Orsi scrapbook-oldalára jó ránézni. A meleg színek dominálnak rajta, jóleső érzést közvetítve ezzel a szeretnivaló kislánya iránt.

Orsi scrapbook oldala a ScrapBolt kihívására

Hemrik Orsi alkotása

Luczáné Kenyeres Mónika körös oldalelrendezése igazán ötletes és szokatlan volt.

Móni scrapbook oldala a ScrapBolt kihívására

Luczáné Kenyeres Mónika alkotása

Batta Bogáta egyszerű, de nagyszerű oldala az élet apró örömeiről. Lásd meg a csodát a pillanatokban!

Bogáta oldala a ScrapBolt kihívására

Batta Bogáta alkotása

Hollanderné V. Ildikó  egy nagyon hangulatos, újrahasznosított asztaldíszt készített. Ezzel az ötletes alkotásával decemberben a második helyre került.

48411069_2116350495052165_96407430086262784_n

Hollanderné V. Ildikó alkotása

Esküdt Jánosné, Lili decemberi fotós szalagot készített, ajándékcsomagolásra. Nem egy ma trendi technikát használt, de ennek ellenére ötletes, személyes, kedves dísz készült.

48393620_2116351108385437_4781414793728753664_o

Esküdt Jánosné, Lili alkotása

Czakóné Lökös Gabi jóideje tervezte, hogy részt vesz játékunkon. És milyen jól tette! Decemberben ezzel a sütiformából átalakított fenyőfadíszével elnyerte az első helyezést.

muffinformából készült fenyőfadísz

Czakóné Lökös Gabi alkotása

Köszönjük mindenkinek, hogy velünk játszott! Gratulálunk a különleges és egyedi alkotásokhoz!

Az idei év nagyon tanulságos és izgalmas volt számunkra. Éppen ezért lesznek apróbb változások 2019-ben a kihívásban, de erről később. Nézd meg, ki lett 2018-ban az Év Kedvenc Alkotója  és megérdemelt nyereményét! Tarts velünk, játssz velünk 2019-ben!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.