Listázz! – júlusi kihívás

július 10, 2020 11:09 de. | Közzétette | Hozzászólás

Végre befutottam a júliusi kihívással. Jó sokat késtem, elnézést.

Az elmúlt időszak sajnos átszervezte mindannyiunk terveit, életét. A miénket is, két gyerekkel. otthonoktatással, költözéssel. Ezt nem kifogásnak írom, hanem ezen a vonal mentén találtam ki a júliusi kihívást. A karantén nekünk igazán stresszes időszak volt. Nehéz volt a jóra, szépre koncentrálni, hiszen csak egymás után következő megoldandó feladatokból állt. Remélem, nálatok jobb volt a helyzet. 🙂

Mivel ez egy rossz időszak volt nálunk, nem szívesen emlékszem vissza rá, nem is akaródzik oldalba foglalni. De scrapbookos révén és azért, hogy a gyerekeknek is legyen valami emlékük és ne múljon el nyomtalanul, készítek egy oldalt. Ezért találtam ki azt, hogy összegyűjtöm ennek az időszaknak a pozitívumait, legyen az bármilyen csekély is.

A scrapbook csoportunkban már beszélgettünk erről. Van, aki lazábban veszi, talán egy kalandnak. De van, akinek nálam is jobban összejött minden és inkább elfelejtené, kitörölné. Senkinek sem szeretném feltépni a sebeit, erősödjünk meg a tapasztalatokból, támogassuk egymást, alkossuk ki magunkból. Éppen ezért nem ragaszkodom a karanténes időszakhoz a pozitívumok gyűjtésében. Nyugodtan lehet a mostani életetekből szemezgetni. A lényeg, hogy pozítív dolgok legyenek! <3

Felsorolom az én pozitívumaimat, hogy lássátok, mennyire semmiségek:

  • nem kellett korán kelni, magunktól ébredtünk
  • a tömegközlekedés idejét megspóroltuk másra
  • soha ilyen barna még nem voltam
  • 1 egész könyvet kiolvastam, amíg a gyerekekre felügyeltem az udvaron
  • a fiam szuper csajozós frizurát növesztett
  • a lányomnak is hosszú haja lett (kiderült, nem neki való)

Tehát a kihívás: készíts olyan scrapbook-technikával készült alkotást, amin egy lista is van, melyen az adott időszak kellemes emlékeit gyűjtötted össze. Ha van ilyen a karantén alattról, akkor azt, ha nincs, akkor egy másik időszakról. A lista lehet egymás alatt, de elszórva is. Legyen rajta fotó is! Egy vagy sok, rajtad áll!

Mutatok néhány példát a Pinterestről. Nekem ilyen megoldások jutottak eszembe, de Te biztos kreatívabb vagy. (A képekre kattintva megtalálod az eredetit.)

Itt a fotó mellé simán lehet pár szót írni:

letöltés

Szintén sokfotós:

2b6d246c-0cd7-464a-bd0e-49f75ed02572

Sok szöveggel és egy fotóval:

Instagram

Jegyzetekkel egyik kedvencemtől, Missy Whiddentől:

Vegas Bound _Pinkfresh Studio_

Szövegbubikkal:

Spotted in the Gallery

Körökkel és egy kis tutoriallal Project Life kártyákhoz:

Tutorial _ Using Project Life® Cards on a Scrapbook Layout with Geralyn Sy

Sok szöveggel, ha inkább sztoriznál lista helyett:

2 (think pink & mint)

Jeu de l'été chez CartoScrap - semaine 5 – Scrapbooking, Carterie, Photographie

Négyzetekkel:

Avant première Collection Eté 19 « Bonheur » _ Le scrap de Cathygel 22-05-2019

Én csak scrapbook oldalakat kerestem. de Te készíthetsz szinte bármit. Pl.: TN oldalpár, minialbum oldal, vászonkép, lakásdekor stb.

És a szabályok:

  • Olyan scrapbook alkotásokat várunk, amin az elmúlt időszak pozitív élményeit gyűjtötted össze.
  • A kihívásra készült alkotásokat 2020. 07.31. éjfélig várjuk a csapat@scrapbolt.hu címre.
  • Nevezhetsz scrapbook-technikával készült 12″-es xxx oldallal, minialbum egy oldalpárjával, képeslappal, vászonképpel VAGY bármilyen scrapbook-technikával készült alkotással.
  • Eddig máshol még nem publikált alkotásokat várunk, és kérünk, hogy Te is csak 2020.08.01. után tedd művedet nyilvánossá. Boldogok leszünk, ha azt is megosztod, hogy a ScrapBolt kihívására készítetted. #scrapboltkihivas #scrapbolt
  • Ha liftelés vagy más alkotó műve inspirált, mindenképpen tedd közzé vagy utalj rá!
  • 2020.08.01 után feltöltjük a képeket a Facebook-oldalunkon egy albumba, ahol egymás alkotásait meg lehet nézni.
  • A nyertest sorsolással választjuk ki. Mindenki egyenlő eséllyel indul, egyszer kerül a virtuális kalapba.
  • A szerencsés nyertes egy 5000 Ft-os vásárlási utalványt kap, melyet a ScrapBolt webshopjában költhet el.
  • A zsűri sem marad tétlen: az általunk legtöbb pontot kapott alkotás nyeri a Hónap Kedvenc Alkotója címet. És ezáltal esélyes lesz az éves nagy nyereményre. Ezt a különleges ajándékot az nyeri, aki a legtöbbször volt a Hónap Kedvenc Alkotója.
    (Az ajándék kilétét azért fedi homály, mert ezt mindig az Év Kedvenc Alkotója választja ki. Olyan ajándékot kap, ami szíve vágya, amire régóta ácsingózik, de eddig nem volt lehetősége.)
  • A Hónap Kedvenc Alkotóját meghívjuk, hogy a következő hónapban legyen vendég csapattag, és a blogon megmutathatja több alkotását. A Hónap Kedvenc Alkotója abban a hónapban a kihívásban nem értékeljük, de inspirációt készíthet.
  • A kitartó alkotókat, akik minden kihíváson részt vesznek, év végén meglepjük.
  • Eredményhirdetés 2020 xaugusztus első napjaiban Facebook-oldalunkon.

blogba-nevkartyak-Viki

Facebook    |    Scrapbook    |    Silhouette    |    Sizzix

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá vagy megmutatnád alkotásaid, nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás! Vár szeretettel egy baráti közösség!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.