'bélyegzés' címkével ellátott bejegyzések

Vidéki Anglia – Bath

2019. november 26. kedd

Most a különböző helyszínekről, kis városkákról, mini albumok készülnek. Nem okvetlenül 50 db fotóal, hanem inkább azokkal a fotókkal ami akkor jó hangulatot jelentett számomra. Az épületek és egyebek meg vannak digitális formában. Itt inkább arra mutatok inspirációt, hogyan őrizzünk meg úgy emléket, hogy ne akarjuk az összes fotót egy albumba zsúfolni. Az emlékek úgyis… Tartalom Megtekintése

Már közeleg…

2019. november 19. kedd

…….közeleg bizony a Karácsony!  Így én is hoztam egy kis karácsonyi albumot a gyerekekről, egy 2017 ünnepi fotózásról. Sokáig szerettem az ünnepen a meghatározó színeket. Sokáig volt a hagyományos piros-zöld lakásdekor, és fenyőfa. Aztán jött a kék -ezüst, majd csak ezüst, és ezüst-fehér! Most úgy döntöttem, már nem variálok, és a lakás színeihez “idomítom” a… Tartalom Megtekintése

Memories – kihívás inspiráció – Boga vendégalkotása

2019. október 24. csütörtök

Szeptemberben Boga lett a Hónap Kedvenc Alkotója és örömmel vállalta, hogy ebben a hónapban inspirál minket. Alkotásával visszahozza a napsütést, a nyarat. Fogadjátok szeretettel! “Sziasztok!  Itt a lepke-pillangó rajongó Boga jelentkezik 🙂 Igen, így egyben és együtt a két elnevezés, már kisgyerekként is mindig így mondtam és valahogy családi hagyomány lett belőle. Mindenki felkiált, ha… Tartalom Megtekintése

Októberi utazás – Vidéki Anglia…és én 1. rész

2019. október 22. kedd

Igen, olyan szerencsés voltam, hogy egy lelkes kis csapattal, több vidéki angliai kisvárost (falut ?) meglátogathattam. Csodálatos helyeken jártunk, finomakat ettünk, és az eső sem tudta kedvünket szegni. Iszonyatosan sok fotó készült! Én bevallom volt hogy nem fotóztam, mert annyira szívtam magamba a hangulatot, a látványt. Később meg próbátam festői szemmel fotózni, de nem kellett… Tartalom Megtekintése

Színezd újra

2019. szeptember 11. szerda

És az álmok és (jelen esetben az elképzelt oldalam) pont ilyen. Ha valami nem úgy sikerül mint ahogy elképzelted picit állj meg, lépj hátra és nézd meg milyen lehetőségeid vannak, hogy elérd a célod. Pár napja megláttam ezt az elrendezést a neten és mivel dolgoztam, ezért gondolatban scrappeltem 🙂 Aztán mikor végre bekuckóztam magam csak… Tartalom Megtekintése

I love you – Kihívás inspiráció

2019. augusztus 21. szerda

Sajnos lassan véget ér a nyár és a frissen kattintott fotók még a gépen pihennek. Ezért régebbi fotók közt keresgéltem Merika kihívására, bár ezek a fotók is augusztusban készültek, csak 2008-ban, de Gerivel barátságunk azóta is töretlen 🙂 Nekem nem voltak kereteim itthon, ezért WRMK Frame Punch Board-ját használtam. Először kivágtam egy szivet papírból és  rögzítettem az alap… Tartalom Megtekintése

Happy Birdhday …

2019. július 16. kedd

Lizinek szülinapja lesz. Igaz nem lesz itthon, de azért készült egy oldal emlékezésképpen. A fotó régebbi, nincs még friss közös fotónk, ha lesz cserélhető 🙂  Maradék insta kártyákat használtam fel. Nagyon jó elhasználási mód, mert sokszor maradnak, és csak tesszük ide-oda. A másik remek kellék most a Pinkfrech studio tintái, amiből használtam az oldalra. Remekül… Tartalom Megtekintése

Pécsi kaland – Móni vendégalkotása

2019. július 15. hétfő

Júniusban Móni nyerte el a Hónap Kedvenc Alkotója címet. Ezzel pedig mi nyertünk Tőle egy alkotást. 🙂 Oldalával bizonyítja, hogy lehet időt szorítani a hobbinkra, ha szeretnénk. És megéri az emlékmegőrzésnek ezt a formáját választani. Már most örömmel gondolnak vissza a gyerekek! Ne csak nézzétek, olvassátok is! “Sziasztok! Először is köszönöm a vendégalkotói lehetőséget, igazi… Tartalom Megtekintése