'Móni' címkével ellátott bejegyzések

Balerina pocket letters

2017. június 11. vasárnap

Sajnos úgy kell kezdenem, hogy hamut szórok a fejemre. Több mint fél éve várja a levelezőtársam, hogy végre megérkezzen az ő ajándéka is. Magyarázkodhatnék, de neki már többször megtettem, így ezeket most nem ismétlem meg. Viszont a megakadásaimról, pontosabban a megoldási útjaimról mesélnék néhány szót. A pocket letters témája a balerina volt és a pasztell…. Tartalom Megtekintése

Tomiapu minialbum – villámkihívás

2017. június 8. csütörtök

Kis családunkban eddig nem tartottuk az Apák napját, de ezen idén változtatni szeretnék. Egyrészt bőven megérdemli, másrészt egész gyerekkoromban azt hallgattuk Anyák napja környékén vicceskedve Apukámtól, hogy bezzeg Apák napja nincs. Pedig ő is bőven megérdemelte volna. Ezt orvosolni már nem tudom, nálunk viszont még bevezethetem. Amikor tavasszal keresgéltem a neten, hogy mikor van eme… Tartalom Megtekintése

Júniusi kihívás – I am sealover

2017. június 1. csütörtök

Erika májusi kihívására gyönyörű és megható oldalak születtek, szeretnék gratulálni minden részvevőnek! Ahogy az lenni szokott, a zsűri szavazatai alapján kihirdettük a Hónap Kedvenc Alkotóját, aki májusban Pásztor Judit lett, hatalmas gratula neki! A sorsolás pedig Katarína Kuruczovának kedvezett, a nyereménye egy ABC chipboard a Crate Paper Heart Day kollekciójából, és a Simple Stories Love & Adore… Tartalom Megtekintése

Anyák napja – májusi kihívásra

2017. május 24. szerda

Tavaly, a tavaszi szülői értekezleten szembesültem vele, hogy mostantól minden évben meghívást kapok az Anyák napjára – kis csemetéim megtanulnak egy versikét, dalocskát és majd adott időpontban, több felnőtt előtt előadják nekem. Várhatóan könnybe lábad a szemem, titkon törölgetni fogom egy hirtelen előkapott zsepivel, izgek-mozgok majd a székemben és nem merek pislantani, nehogy legördüljön és… Tartalom Megtekintése

Egy ajándékoldal margójára

2017. május 17. szerda

Időnként nehéz elengedni a tökéletest. A törekvést a tökéletességre. Ezzel általában nincs is gond, persze az arányokra mindig fontos odafigyelni. Mert ha ez eltolódik, akkor rengeteg felesleges agyalást, parát, stresszt pakol az ember lánya magára. Semmi sem elég jó, pedig valójában minden bőven elég jó. Sőt, megfelelő távolságból sokszor tökéletesnek látjuk, gondoljuk, érezzük ugyanazt, ami… Tartalom Megtekintése

Anyáknapi villámkihívásra

2017. május 10. szerda

Era villámkihívása ihlette, és az, hogy kicsi lányom imád festeni. Mivel a hetet itthon töltjük, gondoltam, lesz bőven időnk, hogy elkészüljünk. De nem ilyen egyszerű az élet – mindig történik valami, ami keresztül húzza a terveimet, így ténylegesen villámajándék lett. Villámgyorsan elkészíthető. (Remélem, többször már nem írom le, hogy villám.) 😀 Akvarellpapírra jó sok vizet… Tartalom Megtekintése

Szülinapi pénzátadó minialbum

2017. május 3. szerda

… avagy Andi ws minialbum kettő pont nulla Itt a tavasz, a május eleje, tele vagyunk szülinapokkal és most még hozzájött a ballagás is. A kis unokaöccsök, unokahúgok elérkeztek abba az életkorba, amikor már kimondottan nehéz ajándékot választani nekik – vagy hétről hétre más az álmaik netovábbja, vagy akkora és olyan drága a kiszemelt, hogy… Tartalom Megtekintése

Áprilisi kihívás – Boldog DédiNapot kívánunk!

2017. április 24. hétfő

Azt írja Andi az áprilisi kihívásában, hogy egy egyszerű dolgot talált ki: lifteld a ScrapBolt blogon található oldalak egyikét! Ahaaam. Egyszerű… Sokszor azt gondoljuk, hogy liftelni egyszerű. Aztán amikor nekiülünk, akkor szembesülünk a feladat nehézségeivel. Velem legalábbis sokszor előfordul, hogy ugyanígy vélekedek, majd amikor már nem csak fejben scrapelek, akkor leesik a tantusz, hogy hoppácska,… Tartalom Megtekintése