'Merika' címkével ellátott bejegyzések

Selfie – októberi kihívás inspiráció

2017. október 10. kedd

Remek kihívást hozott Erika erre a hónapra. Szabadon alkothatunk, a fotó az ami szabály, de ez a mai világban nem okozhat gondot. Én a legutolsó “csajos” délutánról hoztam egy oldalt. Vácon lecsófesztivál van minden szeptemberben. A család fiú része egy másik programon vett részt, Papa meg közölte a legjobb lecsót úgyis Ő főzi, így délutánra… Tartalom Megtekintése

Utazó album befejezése – Toszkána

2017. október 3. kedd

Már itt az ősz és ajánlatos a nyári emlékeket mielőbb befejezni, albumba tenni. Néhány ötlettel talán segítek a sok fotót egy albumba elhelyezni.  Sokszor abbahagyok egy hosszabb projektet , másik rövidebb kedvéért. Ez az utazós album, aminek ez elejét már ITT mutattam, nagyon elhúzódott. Végre sikerült időt keríteni és befejezni. Nehéz egy régen abbahagyott dolgot… Tartalom Megtekintése

Papírszerelem

2017. szeptember 12. kedd

Van szerelem első látásra! Igen van az életben is,  de van a scrap-ban is. Én egy Kaisercraft készletbe első pillantásra beleszerettem, tavasszal. Azóta teszem ide-oda nézegetem, simogatom  és rakosgattam mellé a fotókat. Aztán vasárnap a scrap klubon megszállottként alkottam egy oldalt vele, belőle!  Nagyon élveztem, és semmi nem kellett hozzá, csak a készlet, és egy… Tartalom Megtekintése

Emlékmegőrzés – album 2. rész

2017. szeptember 5. kedd

Az első rész kicsit régen volt, de felidézhető. Karácsonyi ajándék lett volna, de nagyobb falat volt mint gondoltam. Egy utazós albumot úgy elkészíteni, hogy nem vagyok ott, ezer fotóból én válasszam ki mi legyen benne, és még valahogy össze is álljon. Nem semmi feladat, ráadásul minden hegy egyforma Ausztriában, Svájcban, és Németországban! 🙂  Ncsd tavalyi… Tartalom Megtekintése

Selfie – Sizzix inspiráció

2017. augusztus 29. kedd

Könnyű, kis nyári inspiráció, ez most saját, semmi Pinterest.   Az volt az indító ötlet, hogy néhány jópofa késhez jutottam, valamint volt még régebbi ajándék Sizzix vágatom. Gondoltam ezeket most ötvözöm, és ráadásul a festegetést is kicsit használni fogom.  🙂 A fotó tavaly nyári, amikor is az állatkertben voltunk négyesben. A színek pedig egy Selfie készlet… Tartalom Megtekintése

Gyors – azaz instant oldal másképpen.

2017. augusztus 15. kedd

Külföldi weboldalakon előfordulnak olyan kit-ek , készletek, amit csak össze kell rakni és készen van. Túl kényelmes, túl egyszerű.! Olyan mint a digitális készleteknél a ráadás  template, amikor csak a fotót kell odatenni és készen van.  Találtam egy ilyet, és kíváncsivá tett, mit csinálnék vele, így hát megszereztem . Nem ájultam el az örömtől, bár… Tartalom Megtekintése

Augusztusi kihívás – vázlat

2017. augusztus 1. kedd

Az elmúlt hónap remek kihívására, a nagy meleg,  a nyár ellenére sok oldal érkezett.  A Kedvenc Alkotónk ebben a hónapban BARÓCSY VERONIKA  és a szerencsés nyertes, akit random.org barátunkkal kisorsoltunk, DÖMÖTÖR PETRA.   Szeretettel gratulálunk, és köszönjük mindenkinek a beküldött szép alkotásokat. Akkor alkotásra fel, itt a következő kihívás! A nyárra való tekintettel egy vázlatot… Tartalom Megtekintése

Never say never – soha ne mondd hogy soha

2017. július 25. kedd

A blogbejegyzés címe nem egészen a témára utal, hanem inkább arra, hogy milyen színeket kedvelek, és mit nem igazán.  Amikor még elkezdtem a scrapbookot,  (persze szinte semmi nem volt hozzá itthon) de ami volt, ott sem részesítettem előnyben a rózsaszínt, sem a pinket! A nagyon halvány púder színt de keveset! Aztán lett egy lányunokám, és… Tartalom Megtekintése