20210918_030846

Kalandos utazásaim a Silhouette világában – Pen Holder (toll adapter)

október 13, 2021 4:42 du. | Közzétette | Hozzászólás

Igen, elsőre én sem hittem volna, hogy ez létszükséglet lehet (de az). Minden workshopon és scrapcoaching foglalkozáson el szoktam mondani a bepánikolt résztvevőknek („Úristen, akkor most nekem le kell rajzolnom/festenem??”), hogy a 6 éves lányom is jobban rajzol, mint én. Tulajdonképpen mondhatnám azt is, hogy a toll adaptert nekem találták ki, szerintem amióta beszereztem több száz rajz, minta és felirat készült már a segítségével 😊

Furcsa Kalapok Napja

Mint olvashattátok, szeptemberben kezdtük az első osztályt, szerencsémre (…) a kreatív feladatokból nincs hiány, ilyen például az is, hogy minden hónap utolsó szerdája egy úgynevezett „furcsa nap”, amire a tanító nénik különböző kreatív ötlettel rukkolnak elő (azért lennék a gyerekem helyében, szó se róla 😊). Az első ilyen nap témája a „Furcsa Kalapok” lett. Mondanom sem kell, egyből ráugrottam a témára.

Ismét a Silhouette Design Store volt az első hely, ahol elkezdtem keresgélni – ahogy az előző bejegyzésben írtam is, itt tényleg minden van 😊

6

Ez a sablon lett a kalap kiindulási alapja. Mostanában elég sűrűn használtam laminált fóliát, így egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, ez lesz a kalapom fő alkotóeleme – mivel ez átlátszó, így a következő feladat a rákerülő minta kiválasztása volt.

fotok-ala-lablec-csik-ScrapBolt-design-team

Régi nagy kedvencem ez a kép, így ezt választottam, a rajzoláshoz, viszont „formázhatóvá” kellett tennem. A „Kiegyenlítés” opciót kiválasztva megrajzoltattam a programmal a vonalakat. Érdemes próbálgatni az értékeket, egy adott képből sokkal többet is ki tudunk hozni, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.

5

Miután elkészült a program a vonalak megrajzolásával, betöltöttem a kalap mintáját. Nagyon tetszett ez a rózsaszín-sárga színvilág, így valami hasonlót szerettem volna én is. A megrajzolt grafikát beillesztettem a kalap részeibe, majd három különböző sablont készítettem – egyet a sárga rétegnek, egyet a lila rétegnek, egyet pedig meghagytam egészben a fekete kontúrvonalaknak. Igazi pepecselő munka volt, hiszen az alap mintából először kitöröltem azokat a részeket, amiket más színűnek gondoltam, majd ugyanezt megtettem a másik színnel is. Biztos vagyok benne, hogy lett pár új ősz hajszálam a végére…

4

 

Nem csak én, a Portrait is hősiesen megküzdött a feladattal 😊 A toll adapter segítségével rajzoltattam meg a különböző színű rétegeket, a legvégén pedig a fekete kontúr vonalakat. Hihetetlen segítség volt a megrajzolásban, el sem tudom képzelni, hogy ezt manuálisan hogyan vittem volna véghez – na és persze mennyi idő alatt készültem volna el. Igen, valószínűleg félúton átgondoltam volna az egész életemet… másodpercekre bontva.

3

Miután az összes szín és a fekete kontúr felkerült az oldalakra és kivágtuk őket, jöhetett az összeillesztés – a mi kalapunk 13 részből állt össze (oldalak, teteje, karima, hajpánt tartó). Ezután már „csak” a dekorálás volt hátra – lendületesen a „tegyünk rá mindent, amit itthon találunk, aztán majd csak ki fog nézni valahogy” alapelvet követtük 😊

A végeredményt illetően még én is elcsodálkoztam, a kalap mintája– bár én álmodtam meg – klasszisokkal jobban sikerült, mint ahogy a fejemben elképzeltem.

17 813121491011151618 19 20 21 22 23 7

A toll adaptert megtalálod a ScrapBolt webshopjában, akár Silhouette Cameo, Portrait vagy Curio géped van.

 

blogba-nevkartya-suti

Facebook    |   Instagram    |    Scrapbook    |    Silhouette    |    Sizzix    |    Hírlevél

Ha érdekel a scrapbook vagy nem tudod, hogy kezdj hozzá, esetleg megmutatnád alkotásaid,
nézz be a Scrapkuckóba, ahol öröm az alkotás! Vár szeretettel egy baráti közösség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.